Bár az állatvédelmi törvény még nem működik tökéletesen, létezik állatvédelem Magyarországon. Köszönhetően az alapítványoknak, maroknyi lelkes aktivistának, állatszerető "civilnek" és az internetnek.

A világháló elterjedése az állatvédelemben is új fejezetet nyitott: szerveződik az az információ- és adatbázis, ami a bajba jutott állatokon próbál segíteni. Ebben a munkában bárki részt vehet, aki időt és energiát szán rá, így szerencsére egyre nagyobb tábora van az önkénteseknek is. Az állatvédelemről kialakult számtalan félreértés sajnos gyakran többet árt az ügynek, mint használ.

Az egyik állatvédő egyesület vezetője mesélte a minap: "Az hagyján, hogy percenként csörög a telefonom, hogy itt egy kóbor macska, ott meg egy elütött kutya, de múltkor felhívtak este fél tízkor, hogy találtak egy kígyót, vigyem el most azonnal. Még rám voltak mérgesek, amikor azt válaszoltam: ez nem az Animal Planet, és nem Amerikában vagyunk, uram!"


Állami támogatás nélkül

Bizony, ez itt nem Amerika: nincs állatrendőrségünk, nem tudunk büntetni (hiába van erre törvényünk, képtelenség betartatni), nem tudunk csillogó állatkórházakat és menhelyeket fenntartani adományi pénzekből. Merthogy a hazai állatvédelem egyetlen fillér támogatást sem kap az államtól - kizárólag abból él, amit mi, állampolgárok ajánlunk fel a szervezeteknek, és kizárólag az működteti, hogy egyesek minden szabadidejüket erre áldozzák.

Merthogy főfoglalkozású állatvédő sincs még Magyarországon. Így maradnak a privát mentőakciók és a civil társulások - amik többek közt az örökké pénzhiánnyal küzdő menhelyeket is fenntartják. A menhelyeket, amelyek nevükhöz hűen menedéket jelentenek a bekerülő állatoknak - de néha semmi többet, vagy még azt sem azonnal. Sok menhelyre ugyanis csak várólista után lehet bekerülni, akkora a túlzsúfoltság. Nincs pénz fedett helyre, gyógyszerekre, élelemre. Az ellenőrzés viszont egyre szigorúbb: nem-egyszer kerültek a legszegényebb telepek a bezárás szélére, ami egyet jelentene a bent lévő, sokszor több száz állat elaltatásával.

Mindenre van megoldás


Ez a rengeteg gond azonban nem rettenti el a hazai állatvédőket, sőt! Egyre szervezettebb formában, a hazai viharos viszonyokat tekintve példaértékű összefogással teszik a dolgukat. És a "szegény ember vízzel főz" gyakorlatát követve, az egyszerű, de hosszú távon megoldást jelentő feladatokra koncentrálnak. Az egyik ilyen az ivartalanítás. Nemrég olvastam egy velős megállapítást ezzel kapcsolatban: "hazánkban sokkal több kutya és macska születik, mint amennyire a lakosság igényt tart." De hiába tűnik ez egyértelmű ténynek első olvasatra, mégis könnyen elfelejtjük, amikor a kedvencünk éppen tüzel. Meg, ugyebár, "ha már becsúszott", és egyébként is: a kiskutyák olyan édesek. Amúgy is mindenki azt mondja, hogy legalább egyszer szülnie kell, különben...

Állatorvosi megerősítést nyert, hogy ez már régen meghaladott nézet, semmi gondja nem lesz a kutyának, ha az első tüzelés után rögtön ivartalanítják.

A másik, amivel az elhagyott állatok számát szaporítjuk, hogy képtelenek vagyunk vigyázni kedvenceikre, így azok ösztöneiktől hajtva vagy éppen unalmukból kisétálnak a kapun (na jó, néha a kerítésen, és néha nem sétálnak, hanem akrobataként ugranak). Pedig már azzal sokat tennénk, ha a legkézenfekvőbb óvintézkedéseket betartanánk: szökésbiztos kerítés, tüzeléskor elzárás (vagy megint csak: ivartalanítás!), a nyakörvön biléta.

Vagy a legújabb, okos találmány: a csip. Csipleolvasó szinte minden orvosi rendelőben (néha a menhelyeken is) van. A csipezés ráadásul idővel egy remekül követhető, országos nyilvántartást jelentene, és hatalmas előrelépés lenne a jelenlegi áldatlan állapotokhoz képest. A csip egy alig pár milliméteres, apró jelzőszerkezet, amit a bőr alá lőnek be, általában a nyak körül. Szinte fájdalommentes az eljárás (kevésbé kellemetlen, mint nekünk egy fülbelövés), egyszeri költsége van (általában öt-hat ezer forint), és semmilyen további problémát nem okoz az állatnak.